Az első találkozó ...

A 8 hetes támogató csoport utóélete

2018.05.26 22:52:30
Első alkalommal találkoztak a csoport tagjai azt követően, hogy véget ért a támogató csoport programja.

Visszagondoltunk az első találkozóra, amikor még minden ismeretlen volt, nem ismertük egymást… és furcsa volt maga a helyzet, az, hogy segítséget reméltek a csoport tagjai gyászukban, veszteségükben.



A Gyászfeldolgozás Módszer® felkínálja a lehetőséget a csoport tagjainak, hogy a megterhelő lelki folyamatok közlése, egy-egy felismerés után vagy a találkozók végén a csoport tagjai kérjenek és kapjanak egy-egy ölelést, azonban a csoport a találkozók során ezt nem igényelte.

A program befejezését követő első találkozó alkalmával azonban öleléssel köszöntöttük egymást és öleléssel búcsúztunk egymástól úgy, hogy kitűztük a következő találkozó időpontját is.

 

És hogy miért van szükség az újabb találkozókra?

 

Azért, hogy folytassuk az olyan beszélgetéseket, amely során egymást úgy hallgatjuk meg, hogy nem szólunk közbe, nem ítélkezünk, nem adunk tanácsot, nem mondunk véleményt .., ahogy a találkozók során megtanultuk.

Figyelünk egymásra úgy, hogy ha csak annyit is kérdezünk, hogy HOGY VAGY?.., valóban érdekel a válasz, szánunk időt arra, hogy meghallgassuk egymást! 

„A gyászból való felépülés egy sor, a gyászoló által meghozott kicsi és helyes döntéssel érhető el!”

Ennek első sikeres lépése az volt a csoport tagjainak részéről, hogy részt vettek Módszer® elsajátításában. Az elmúlt időszakban csökkent az elszigeteltségük, magányosságuk.., megérkeztek a jelenbe, ahol újabb kihívások, feladatok jelentek meg, ugyanakkor egy sor újabb kicsi és helyes döntést hoztak meg (kapcsolataikban, munkájukban, érzéseik megélése kapcsán).

Mindannyian elmondhatták, hogy a beteljesítő levelük megírása és felolvasása, amellett, hogy fájdalmasan nehéz volt, megkönnyebbülést jelentett a fájdalmukban, még akkor is, ha időnként ambivalens érzéseik vannak. Mindannyiuk életében jelen van az ÉLETIGENLÉS !

A találkozó alkalmával az élet egyik hajtóerejével, ételekkel láttuk egymást vendégül .., színekkel, kellemes hangulattal ajándékozva meg egymást,

ÖLELÉSSEL BÚCSÚZVA.