Szeretném elmondani, hogy milyen tapasztalatom van a gyászfeldolgozással kapcsolatban.
2018. karácsonyán a Facebookon láttam az arról szóló hirdetést, hogy nyílt napon való részvételre van lehetőség. A nyílt napon olyanokat vártak, mint én, aki mély gyászban volt. Úgy éreztem, meg kell osztanom az érzéseimet, mert szükségem volt arra, hogy meghallgassanak.
Meghalt az édesapám – július 29-én – és a mély gyásztól összeroppantam, nem tudtam dolgozni. A pánikbetegségem kiújult és a depresszió is elhatalmasodott rajtam. Ezért először is segítséget kértem az orvosomtól, aki befektetett 6 hónapra a pszichiátriai rehabilitációra.
Karácsonykor felerősödött a fájdalom a szívemben és a lelkemben, mert az első karácsonyom volt édesapám nélkül.
Karácsonykor a József Attila sgt. 74. szám alatt az esemény meghirdetésre került és én elmentem …
Mély magányban és elveszettségen éreztem magam, de a többiekkel, akik hasonló fájdalommal voltak teli, meg tudtam osztani a saját érzéseimet és én is átéreztem a többiek fájdalmát.
Én már a könyvet – „Gyógyulás a gyászból”, amely a gyászfeldolgozás módszeréről szól – előzőleg olvastam. Ekkor sajnos még nem volt bátorságom és erőm a korábbi veszteségeim és édesapám halála miatti gyászt feldolgozni.
25 éves korom óta pszichológus és pszichiáter segítségét kértem és vettem igénybe. De ezek fél megoldásokat hoztak, amelyek a gyógyszerek hatásainak voltak köszönhetőek … Ez azonban nem volt elegendő a minőségi élethez, a lelki békéhez .., a megnyugváshoz.
Tinédzserként a lelki terhek oldására az alkoholt választottam, mert ez oldotta a bennem lévő feszültséget. Ez azonban függőséget okozott, közel 30 évig rabja voltam és még orvosi felügyelet alatt is rendszeresen használtam.
Gyerekkorom óta jó a kézügyességem, sokszor a rajzolásba és a festésbe menekültem, mert ez egy szebb és más világba repített engem. Itt megtaláltam a nyugalmat és a békét. Folyamatosan a rajzaimban, képeimben kifejezhettem a bennem zajló érzéseket, érzelmeket. Úgy érzem, ilyenkor értéket teremtettem. Azonban a mindennapi élethez való kapcsolódás sokszor fájdalommal volt teli és egy-egy újabb veszteség, mint az édesapám halála, mindig újra a mélybe húzott le.
Az idén, július végén úgy éreztem, hogy elég bátorságom és erőm van ahhoz, hogy szembenézzek a terheimmel, eldöntöttem, hogy elkezdem a veszteségeim feldolgozását és végig megyek azon az úton, amit előzőleg – a feldolgozás módszeréről - a könyvben olvastam.
Visszatértem a József Attila sgt-ra, ahol a karácsonyi eseménykor már jártam és egyéni konzultáció keretében elsajátítottam a módszert, dolgoztam a fájó kapcsolataimon. Rájöttem, hogy a legtöbb dolgom édesanyámmal volt, ezért őt választottam először .., felismertem, hogy hosszú évtizedekig vele kapcsolatosan nagy terheket, fájdalmakat öleltem magamhoz, amit nem tudtam elengedni.
Most azonban szabaddá váltam, megkönnyebbültem, mert kimondhattam azokat az érzéseket, amiket addig még soha .., boldog megnyugvás köszöntött rám.
Hasonló, de mégis más tapasztalatokat éltem át az édesapámmal és a testvéremmel kapcsolatban.
Hálás vagyok önmagamnak, hogy végig jártam ezt az utat és örömmel oszthatom meg az élményeimet, a megtapasztalásomat!
Szilvia
